A'VALTSAG-TITKANAK
HARMADIK VOLUMENje, egybe-hajtagotékja, MELYLYBEN A ́HATODIK, ES HETEDIK RESZEK, ugy-mint a ́CHRISTVS nak gyözedelmes menybementele, s ́ATYLYA-jobbjára valo úlese; és a ́SZENT-LENEK nek mind személyje, s ́mind el-kúldetése, és ajándékjainak bövségesen valo ki-öntetések, a ́hozzájok ragaszratott három illendŏ FÚGGÓLEKER vel, az Ujva-szúletésvel, a ́Keresztségvel, és az Ur-vatsorájaval e ́gyútt, a szent irasokbol igazán meg-magyaráztatnak, s ́az ellenkezó értelmek pedig megczáfoltatnak. Szám szerént LXXVI. PREDIKACIOKban. Mellyek három Mutato-tavlákra szedettenek. 1. A ́Predikacioké, és azoknak czéljaiké. 2. A ́szent irásokbol bé-hozatott helyeké. 3. A ́meg-tartatásra méltobb dolgoké HARMADIK VOLUMENje, egybe-hajtagotékja, MELYLYBEN A´HATODIK, ES HETEDIK RESZEK, ugy-mint a´CHRISTVS nak gyözedelmes menybementele, s´ATYLYA-jobbjára valo úlese; és a´SZENT-LENEK nek mind személyje, s´mind el-kúldetése, és ajándékjainak bövségesen valo ki-öntetések, a´hozzájok ragaszratott három illendŏ FÚGGÓLEKER vel, az Ujva-szúletésvel, a´Keresztségvel, és az Ur-vatsorájaval e´gyútt, a szent irasokbol igazán meg-magyaráztatnak, s´az ellenkezó értelmek pedig megczáfoltatnak. Szám szerént LXXVI. PREDIKACIOKban. Mellyek három Mutato-tavlákra szedettenek. 1. A´Predikacioké, és azoknak czéljaiké. 2. A´szent irásokbol bé-hozatott helyeké. 3. A´meg-tartatásra méltobb dolgoké /

Main Author: Geleji, Katona István, 1589-1649
Other Authors: Szenci, Kertesz Abraham, -1667
Format: Analytical entry
Language: Hungarian
Published: Kinyomtattatott Varadon : Szenci Kertesz Abraham által 1649
Online Access: Digitalizovaný dokument
Item Description: Tento díl dohledán dle KVK.
Note (citation/references): www(Karlsruher Virtueller Katalog)
Note (ownership history): Szell-Kubelíkova knihovna
Physical Description: [60], 1586, [64] s. ; 4° (20 cm)
Analytical entry
LEADER 021030nam a20030103 450
001 stt20140100364
003 CZ PrNK
005 20140128103550.0
008 201401s1649 rm e ||| | hun
040 |a ABA001  |b cze  |e AACR2/DCRB 
072 |a 094  |x Staré tisky  |2 Konspekt  |9 12 
100 1 |a Geleji, Katona István,  |d 1589-1649  |4 aut 
245 1 |a A'VALTSAG-TITKANAK.  |n HARMADIK VOLUMENje, egybe-hajtagotékja, MELYLYBEN A´HATODIK, ES HETEDIK RESZEK, ugy-mint a´CHRISTVS nak gyözedelmes menybementele, s´ATYLYA-jobbjára valo úlese; és a´SZENT-LENEK nek mind személyje, s´mind el-kúldetése, és ajándékjainak bövségesen valo ki-öntetések, a´hozzájok ragaszratott három illendŏ FÚGGÓLEKER vel, az Ujva-szúletésvel, a´Keresztségvel, és az Ur-vatsorájaval e´gyútt, a szent irasokbol igazán meg-magyaráztatnak, s´az ellenkezó értelmek pedig megczáfoltatnak. Szám szerént LXXVI. PREDIKACIOKban. Mellyek három Mutato-tavlákra szedettenek. 1. A´Predikacioké, és azoknak czéljaiké. 2. A´szent irásokbol bé-hozatott helyeké. 3. A´meg-tartatásra méltobb dolgoké /  |c Isten kegyelmeból, ugyan azoa GELEJI KATONA ISTVAN, az Erdély országi igaz Evangelicus Lelki-Pásztoroknak meltatlan Püspökjök, által 
260 |a Kinyomtattatott Varadon :  |b Szenci Kertesz Abraham által,  |c 1649 
300 |a [60], 1586, [64] s. ;  |c 4° (20 cm) 
500 |a Tento díl dohledán dle KVK.  |5 CZ-PrNK 
510 3 |a www(Karlsruher Virtueller Katalog) 
561 |a Szell-Kubelíkova knihovna  |5 CZ-PrNK 
700 1 |a Szenci, Kertesz Abraham,  |d -1667  |4 prt  |6 tiskař 
856 4 |u http://books.google.cz/books?vid=NKP:1002614237&printsec=frontcover  |y Digitalizovaný dokument 
903 |a RP 
910 |a ABA001  |b 66 G 000332/T.3 
982 2 |a Knihovna Kubelíkova (Széllova)  |7 ko2011618608  |4 fmo  |6 dřív. majitel  |5 CZ-PrNK 
984 |a Varadín  |b Rumunsko 
990 |a BK 
996 |a 2  |b 1002614237  |c 66 G 000332/T.3  |l STUDOVNA ORST  |r staré tisky  |s O  |n 1  |w 002540846  |u 000010  |j NKC50 
998 |a http://aleph.nkp.cz/F/?func=direct&doc_number=000100364&local_base=STT 
OAI |a 000100364